Hírek

Bioinnovációs Csúcstalálkozó Hanghzouban

Bioinnovációs Csúcstalálkozó Hanghzouban

Bioinnovációs Csúcstalálkozó Hanghzouban - HYD

2020. november 14-15-én, a kínai Hanghzouban, megrendezésre került a Bioinnovációs Csúcstalálkozó, melynek fókuszában a gyógyszeripari innováció és a technológiai integráció állt. A szervezők a biotechnológia, a gyógyszeripar és az egészségügy területéről hívtak meg vendégeket, a fórumnak közel ezer résztvevője volt a rendezvény helyszínén, a Hanghzou Nemzetközi Expo konferenciaközpontjában és online platformján. Somlyai Gábor meghívott előadóként, a világjárvány miatt előre rögzített előadással vett részt a konferencián. Előadásában, melyben elsősorban a természetben megtalálható deutérium élettani szabályozó szerepét, a deutériummegvonás kutatásának és klinikai alkalmazásának eddigi eredményeit, és az eljárásra épülő gyógyszerfejlesztés jelenlegi állását mutatta be, kitért arra is, hogy a HYD cégcsoport várja befektetők és gyógyszeripari stratégiai partnerek jelentkezését, akikkel együttműködve folytatni tudják a deutériumdepléció klinikai tesztelését, felgyorsítható az eljárásra épülő gyógyszerfejlesztés. Az előadásban ismertetett eredményekkel Somlyai Gábor megerősítette, hogy a deutériummegvonás alkalmazásával akár 60-70%-kal csökkenthető a daganatos halálozások száma.

A HYD Kft. kizárólagos partnere Kínában a Nature Span Ltd., számos világszínvonalú amerikai és svéd étrendkiegészítő exkluzív forgalmazója.

A konferencia honlapja: http://www.bioinnovation-summit.com/abouten.php