A HYD Kft. is részt vesz az EU által támogatott Aqua-Synapse projektben

A HYD Kft. is részt vesz az EU által támogatott Aqua-Synapse projektben

Az Európai Bizottság Kutatási Végrehajtó Ügynöksége (REA) 763,600 ezer euróval támogatja az Aqua-Synapse néven induló kutatási programot, mely a csökkentett deutériumtartalmú víz agyi funkciókra, idegsejthálózatokra gyakorolt hatásait, valamint azok depresszióval, anyagcsere-betegségekkel, elhízással és öregedéssel kapcsolatos összefüggéseit vizsgálja. A HYD Rákkutató és Gyógyszerfejlesztő Kft. az európai konzorcium tagjaként vesz részt a kutatásban, melyben az Oxfordi Egyetem is jelentős szerepet vállalt.

A 2023 januárjában induló program megvalósítására létrehozott nemzetközi konzorcium célja, hogy a deutériummegvonás kutatásának eddigi eredményeire építve célzott kutatásokkal tárja fel a csökkentett deutériumtartalmú víz által kiváltott biokémiai, genetikai és élettani folyamatok pontos mechanizmusát, meghatározza az egészségmegőrzés szempontjából a szervezet számára optimális deutériumkoncentrációt. A projektben a HYD Rákkutató és Gyógyszerfejlesztő Kft. mellett a lisszaboni Lusofona Egyetem és Molekuláris Orvostudományi Intézet, a Würzburgi Egyetemi Kórház, valamint a Neuroplast B.V., holland biotechnológiai vállalat is részt vesz. A laboratóriumi hátteret és a kutatási eszközöket az Oxfordi Egyetem ajánlotta fel a pályázatban közreműködő intézmények és kutatóik számára, akik így az egyetem Farmakológiai, valamint Kémiai és Fiziológiai Tanszéke által használt, a deutérium mágneses magrezonanciájára épülő, legkorszerűbb képalkotó technológia segítségével tanulmányozhatják az idegsejtek anyagcsere-folyamatait.

Dr. Somlyai Gábor biológus és a 2023-ban 30 éves évfordulóját ünneplő HYD Rákkutató és Gyógyszerfejlesztő Kft. úttörő munkát végzett a természetben megtalálható nehézhidrogén, a deutérium, biológiai és élettani szerepének vizsgálata területén, a REA által most megítélt támogatás is a deutériummegvonásra épülő eljárás orvostudományi jelentőségét jelzi. A HYD Kft. a jövőben tovább kívánja vinni a deutériummegvonásra épülő daganatellenes kutatást és gyógyszerfejlesztést is; tüdődaganatos betegek bevonásával humán klinikai vizsgálat lefolytatását tervezi, melyhez további EU-s forrásra pályázik.

Az Aqua-Synapse projekt részletei az alábbi linken érhetőek el:
https://ec.europa.eu/info/funding-tenders/opportunities/portal/screen/how-to-participate/org-details/999999999/project/101086453/program/43108390/details

 

MTI OTS Üzleti Sajtószolgálat, 2022. október 5.

http://ots.mti.hu/hirek/171886/magyar_rakkutato_ceg_is_reszt_vesz_az_eu_altal_tamogatott_aqua-synapse_projektben-nemzetkozi_szinten_folytatodik_a_deuteriummegvonas_elettani_hatasainak_kutatasa