Újabb kutatás igazolja a deutérium onkoizotóp szerepét
A HYD Rákkutató és Gyógyszerfejlesztő Kft. daganatellenes kutatásának eredményei is részét képezik annak a szerkesztői közleménynek, amely az elmúlt héten jelent meg a Cell Metabolism című folyóiratban.
A HYD Rákkutató és Gyógyszerfejlesztő Kft. daganatellenes kutatásának eredményei is részét képezik annak a szerkesztői közleménynek, amely az elmúlt héten jelent meg a Cell Metabolism című folyóiratban (a lap impakt faktora, azaz idézettségi mutatója igen magas, 17,6). A lap a világ második legrangosabb tudományos folyóirata a klinikai endokrinológia és anyagcsere-kutatás témakörében. Boros G. László professzor (Kalifornia Egyetem, Los Angeles) most megjelent cikkét a lap főszerkesztőjének hivatala közölte június 10-én, pénteken. A cikk társszerzői közt találjuk Richard D. Begert, az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerfelügyeleti Hatóság (FDA) Toxikológiai Kutatóközpont Biomarker részlegének igazgatóját és Somlyai Gábort, a deutérium biológiai-, élettani jelentőségét elsőként felismerő biológust, a HYD Rákkutató és Gyógyszerfejlesztő Kft. vezető kutatóját is.
Idén ez már a második jelentős publikáció a témában, januárban a világ egyik legjelentősebb tudományos kiadója, az Elsevier, Medical Hypotheses című folyóirata jelentette meg azt a közleményt, mely pontosan tisztázza a hidrogén természetben megtalálható nehézizotópjának – a deutériumnak – onkoizotóp szerepét a rák kialakulásában. Boros G. László, a szénatom természetes nehézizotópjával jelzett cukormolekulákkal végzett sejtanyagcsere-kutatásai alapján már 1995-ben felvetette, hogy a rákra sejtszintű metabolikus betegségként kell tekinteni. A közlemény újabb megerősítése annak, hogy deutériumcsökkentés Somlyai Gábor által elindított kutatásának jelentős szerepe lesz a jövő orvostudományában.
Kutatók szerint az ivóvízben, illetve más tápanyagokban található deutérium hidrogénre történő stratégiai cseréje egy „anyagcsere-trükk” révén ugyanazt a szerepet tölti be, azt a funkciót pótolja, amit az egészséges sejtekben az ép működésű mitokondrium lát el az alacsony deutériumtartalmú anyagcserevíz előállításával. A szakemberek a csökkentett deutériumtartalmú vizet más terápiákhoz képest alacsony költségű, ugyanakkor kiemelkedő hatékonyságú új terápiás eszközként ajánlják, amely helyreállíthatja a DNS normál működését, alkalmas a rák megelőzésére, illetve kezelésére még a betegség előrehaladott stádiumában is. A deutérium élettani szerepének felismerése, gyógyszeripari felhasználása új lehetőségeket nyit meg a daganatos betegségek célzott terápiájára, ill. a normális sejtműködés deutériummegvonás általi helyreállítására a sejtek egyedi anyagcsere-profiljának részletes tisztázását követően.
A most megjelent publikációról itt tudhat meg többet:
https://www.researchgate.net/publication/303895688_Serine_Oxidation_via_Glycine_Cleavage_SOGC_Continues_its_Emergence_as_a_Hallmark_of_Defective_Mitochondria
A Medical Hypotheses közlemény magyar nyelvű változata szintén elérhető az eredeti angol nyelvű cikk nyitott közlemény formájában (Open Access) való megjelentetési jogosítványai alapján (DOI: 10.13140/RG.2.1.3408.6169).
2016. június 15. szerda