HYD

Prosztatatumor

A DDW daganatellenes hatásának igazolására négy hónapos, humán, kettős vak elrendezésű, fázis II, placebokontrollált klinikai vizsgálatot végeztünk prosztatadaganatos betegek bevonásával (OGYI 5621/40/95). A vizsgálat elsődleges célpontja a betegek objektív és szubjektív állapotának, illetve a kezelések hatásának, mellékhatásának az összehasonlítása, valamint a hatóanyag biztonságosságának vizsgálata volt. A vizsgálatban 44 beteget értékeltünk, 22 beteg a kezelt, 22 pedig a placebocsoportba került, mindkét csoport ugyanolyan típusú konvencionális kezelésben is részesült. A klinikai vizsgálat kezelt csoportjában a vizsgálat 4 hónapja során összesen 160,3 cm3 nettó prosztatatérfogat-csökkenés következett be, míg a kontrollcsoportban ez az érték mindössze 54 cm3 volt. A 44 beteg utánkövetése során az első évben 2 beteg (9,1%) halt meg a kezelt csoportból, míg a placebocsoportban 9 (40,1%) (szignifikánsan kisebb mortalitás a kezelt csoportban; Fisher’s Exact Test, p=0,034).

A klinikai vizsgálat értékelésébe bevont 44 beteg adatain túl további 91, a konvencionális kezelés mellett DDW-t is fogyasztó, prosztatatumoros beteg adatait értékeltük. A 91 betegből 20 betegnél csontban lokalizált távoli áttét volt jelen a DDW-kezelés kezdetekor. A medián túlélési idő (MST) ennél a betegcsoportnál 5,4 év volt, míg a várható túlélés a történeti kontroll szerint 1,2–1,6 év.

Az eredmények alapján a DDW csökkentheti a prosztatatumor halálozási arányát és meghosszabbíthatja a prosztatatumoros betegek várható túlélését.

Forrás:

A. Kovács, I. Guller, K. Krempels, I. Somlyai, I. Jánosi, Z. Gyöngyi, I. Szabó, I. Ember and Gábor Somlyai (2011) Deuterium Depletion May Delay the Progression of Prostate Cancer. Journal of Cancer Therapy 2, 548-556.

G. Somlyai, A. Kovács, I. Guller, Z. Gyöngyi, K. Krempels, I. Somlyai, M. Szabó, T. Berkényi, M. Molnár (2010) Deuterium has a key role in tumour development – new target in anticancer drug development. European Journal of Cancer 8(5):208.

G. Somlyai, G. Jancsó, Gy. Jákli, T. Berkényi, Z. Gyöngyi, I. Ember (2001) The Biological Effect of Deuterium Depleted Water, a Possible New Tool in Cancer Therapy. Anticancer Research 21:1617.